Maróth Miklós egyből nekiment a kutatóknak az einstand után
Az MTA-tól elvett kutatóhálózatok új vezetője máris támadásba lendült, pedig még végig se járta az intézeteket.
Az MTA-tól elvett kutatóhálózatok új vezetője máris támadásba lendült, pedig még végig se járta az intézeteket.
Egy kérdésben biztosan nem ért egyet az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Irányító Testületének elnöke, Maróth Miklós Palkovics László miniszterrel: ez pedig egyes kutatóintézetek sorsa. Szerinte az ő szava dönt, az pedig, hogy az Irányító Testületből többen kapcsolatban állnak Palkoviccsal, szerinte nem befolyásol semmit. Azt mondja, senkitől sem kapott utasítást vagy javaslatot, hogyan alakítsa át a rendszert, ahogy meg sem kérdezték tőle, mielőtt kinevezték. Pedig van egy víziója. Interjú Maróth Miklóssal.
Palkovics-közeliek az irányító testületben, egy 76 éves, Orbán-bizalmas klasszika-filológus irányítja az innováció megújítását – úgy fest, minden szakmai szempontot felülírt az új, kutatóintézeti hálózatot felügyelő ELKH irányításában a megbízhatóság. A HVG cikkében a konkrét nevek mellett az erősebb Maróth Miklós-idézetek is szembejönnek.
A miniszterelnök barátjának tartott Maróth Miklós vezeti a Magyar Tudományos Akadémiáról (MTA) leválasztott kutatóhálózatokat irányító testületet, amelyben Palkovics László miniszter több "embere" is ott ül. Bár eddig baráti beszélgetések voltak, de többen azt mondják, hogy pár hónapon belül minden megváltozik.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkárság Irányító Testülete elnökének megbízása öt évre szól.
Korábban értesülés szintjén írtunk erről, Palkovics László most megerősítette a dolgot - és már Orbán Viktor is aláírta az öt évre szóló kinevezést.
Hivatalosan meg nem erősített információink szerint Maróth Miklós vezeti majd az MTA-ról leválasztott kutatóhálózatokat.
Maróth Miklós a Migrációkutató Intézet 2016-os konferenciáján szólalt fel, majd 8 és fél percen át viccelődött a muszlimok disznóbőrbe kötözésén. Az eddig nem tagadott információk szerint a kormány őt nézte ki az MTA-ról leválasztott kutatóintézeteket irányító szervezet élére.
Lovász László matematikust, Maróth Miklós klasszika-filológust és Németh Tamás agrokémikust terjesztette elő a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztére keddi ülésén az MTA jelölőbizottsága.
Az akadémiai kutatóhálózatot vezető Maróth Miklós számára megtisztelő, ha Orbán Viktor miniszterelnök a barátjának nevezi, de erős túlzásnak tartja ezt a jelzőt. Szerinte a kormányzati cél, hogy hatékonyabbá váljon a rendszer, nem tartja elképzelhetőnek, hogy a miniszterelnöknek az MTA függetlenségéből és a kormánykritikából lett volna elege.
Maróth Miklós, az MTA korábbi alelnöke irányíthatja a testületet.
Történelmi és társadalmi okai lehetnek, hogy Ausztria példátlanul szigorúan, mecsetek bezárásával és vallási vezetők kiutasításával lépett föl a helyi muszlimok ellen – mondta Maróth Miklós orientalista az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.